2.8. Állampolgári közreműködés (véleményezés) módja
Önkormányzati rendeletek tervezete társadalmi egyeztetés céljából
Az önkormányzati rendeletek tervezete társadalmi egyeztetés céljából Ócsa Város hivatalos honlapján (www.ocsa.hu), továbbá - hagyományos úton - a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, legkésőbb a képviselő-testület ülését megelőző 14. napon 16.00 óráig kerül megjelenítésre, valamint kifüggesztésre.
Az önkormányzati rendeletek tervezetéhez a polghiv@ocsa.hu elektronikus levélcímre, postai úton érkezett, vagy a Polgármesteri Hivatal Titkárságán személyesen leadott levélben a Képviselő-testület ülését megelőző 8. napon 14.00 óráig
a) természetes személy,
b) alapítvány, közalapítvány,
c) társadalmi szervezet
d) gazdálkodó szervezet
nyílváníthat véleményt, fogalmazhat meg javaslatot (a továbbiakban: előzetes javaslat)
Az előzetes javaslat tartalmazza:
a) az egyeztetésben részt vevő nevét, vagy az egyeztetésben résztvevő képviselőjének nevét,
b) az egyeztetésben részt vevő címét, elektronikus elérhetőségét,
c) a rendelet-tervezet címét,
d) a javaslatot, észrevételt,
e) a javaslat indokait,
f) az egyeztetésben résztvevő aláírását (kivéve elektronikus úton beküldve)
A rendelet-tervezetről szóló döntést követő 30 nap elteltével az e rendelet szerint közzétett dokumentumok a honlapról, valamint a Polgármesteri Hivatal hirdetőtáblájáról eltávolításra, továbbá a papír alapon eljuttatott, vagy elektronikusan megküldött vélemények megsemmisítésre kerülnek.
Meghívók testületi ülésekre
2026. évi meghívók
| Meghívó dokumentum (pdf fájl) | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2026. március 25-én (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2026. március 23-án (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes, együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2026. március 4-én (szerdán) 08:00 órakor tartandó NYÍLT, rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2026. február 25-én (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT, rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2026. február 23-án (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes, együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2026. február 11-én (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT, rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2026. február 11-én (szerdán) 15:30 órakor tartandó NYÍLT rendkívüli együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2026. január 28-án (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2026. január 26-án (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes együttes ülésére. |
2025. évi meghívók
| Meghívó dokumentum (pdf fájl) | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. december 17-én (szerdán) 16:15 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. december 15-én (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. november 26-án (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. november 24-én (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. november 17-én (hétfőn) 08:00 órakor tartandó NYÍLT, rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. október 29-én (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. október 27-én (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. október 10-én (pénteken) 08:00 órakor tartandó NYÍLT, rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. szeptember 24-én (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. szeptember 22-én (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. augusztus 14-én (csütörtökön) 08:00 órakor tartandó NYÍLT rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. augusztus 7-én (csütörtökön) 08:00 órakor tartandó NYÍLT rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. július 30-án (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. július 28-án (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT rendes együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. július 14-én (hétfőn) 08:00 órakor tartandó NYÍLT rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. június 25-én (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. június 23-án (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes, együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. május 28-án (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT, rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Humánpolitikai Bizottsága 2025. május 26-án (hétfőn) 17:30 órakor tartandó ZÁRT, rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. május 26-án (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes, együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. május 21-én (szerdán) 17:00 órakor tartandó ZÁRT, rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. április 29-én (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT, rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. április 28-án (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT és ZÁRT, rendes, együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. április 14-én (hétfőn) 08:00 órakor tartandó NYÍLT, rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. április 11-én (pénteken) 08:00 órakor tartandó NYÍLT rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. március 26-án (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. március 24-án (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes, együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. március 17-én (hétfőn) 08:00 órakor tartandó NYÍLT, rendkívüli ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. február 26-án (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. február 24-én (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes, együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. február 12-én (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. január 29-én (szerdán) 16:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági és Ügyrendi Bizottsága, Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Természetvédelmi Bizottsága, Humánpolitikai Bizottsága, valamint Pályázati, Testvértelepülési és Értéktár Bizottság Bizottsága 2025. január 27-én (hétfőn) 18:00 órakor tartandó NYÍLT, rendes, együttes ülésére. | |
| Meghívó Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. január 15-én (szerdán) 18:00 órakor tartandó NYÍLT, rendkívüli ülésére. |
Jegyzőkönyvek
2026. évi jegyzőkönyvek
| Dátum | Megnevezés |
| 2026-01-28 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2026. január 28-án, 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
2025. évi jegyzőkönyvek
| Dátum | Megnevezés |
| 2025-11-26 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. november 26-án, 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-11-17 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. november 17-én, 8 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli, nyílt üléséről. |
| 2025-10-29 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. október 29-én, 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-10-10 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. október 10-én, 08 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli nyílt üléséről. |
| 2025-09-24 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. szeptember 24-én, 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-09-04 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. szeptember 04-én, 8 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli, nyílt üléséről. |
| 2025-08-14 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. augusztus 14-én, 8 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli, nyílt üléséről. |
| 2025-08-07 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. augusztus 07-én, 8 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli, nyílt üléséről. |
| 2025-07-30 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. július 30-án, 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-07-14 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. július 14-én, 8 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli, nyílt üléséről. |
| 2025-06-25 | Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. június 25-én 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-05-28 | Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. május 28-án 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-04-29 | Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. április 29-én 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-04-14 | Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. április 14-én 8 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli, nyílt üléséről. |
| 2025-04-11 | Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. április 11-én 8 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli, nyílt üléséről. |
| 2025-03-26 | Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. március 26-án 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-03-17 | Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. március 17-én 8 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli, nyílt üléséről. |
| 2025-02-26 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. február 26-án, 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-02-12 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. február 12-én, 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-01-29 | Készült Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025. január 29-én, 16 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendes, nyílt üléséről. |
| 2025-01-15 | Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. január 15-én 18 óra 00 perc kezdettel megtartott, rendkívüli, nyílt üléséről. |




